Május óta megy a klíma az új tatabányai kórházépületben, amely egyelőre üresen áll
A tervek szerint ősszel indulhat el a betegellátás.
A tervek szerint ősszel indulhat el a betegellátás.
A nyári szabadságolások miatt Győrbe vagy Székesfehérvárra kell menniük a pácienseknek.
Mind több a koronavírusos beteg, ezért szerdától két héten át Szent Borbála Kórházban dolgoznak a szakorvosok.
Átmeneti problémát feltehetően okozott a tatabányai kórház egyes osztályainak működésében, hogy többen nem írták alá hétfőn a szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, de szerdán nem látszott, hogy káosz lenne a tatabányai Szent Borbála Kórházban. Az biztos, hogy az egyik érintett osztályon sokat kellett várni, de volt, ahol meg sem érezték a váltást.
Kunetz Zsombor úgy tudja, hogy az intézményben sokan nem írták alá az új jogviszonyról szóló szerződést.
A járványnak nem volt köze a fiatal esztergomi nő halálához, de szabálytalanságok történtek – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Összesen 97-en estek ki a munkából a Szent Borbála Kórházban, ahol gőzerővel folyik a munkatársak és a betegek szűrése .
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy a szerdán lezárt Szent Borbála Kórházban a dolgozók tesztelését nem írta elő az országos tiszti főorvos.
Olvasónk apósát gyulladással és vízzel teli tüdővel szállították a tatabányai Szent Borbála Kórházba, ahol egy héttel később elhunyt. A család a kórháztól azt az információt kapta, hogy már el is hamvaszthatták hozzátartozójukat. A 68 éves férfit kétszer tesztelték koronavírusra, a második teszt eredményét nem ismerik.
A döntés a megyeszékhely központi telephelyén működő egységeket érinti.
Az oroszlányi hajléktalanszálló egyik lakója dialízisen járt a múlt héten a tatabányai kórházban, most pozitív tesztje miatt karanténba került 48 ember.
A tatabányai kórházban dolgozó férfi a koronavírus-járvány első ismert áldozata az egészségügyben dolgozók körében.
Egy idős férfit pár nappal azelőtt vittek be a tatabányai kórházba, mielőtt kiderült, hogy ott 21 dolgozó, és kilenc beteg is megfertőződött, az egyik orvos lélegeztető gépen van. A beteg lánya szerint, az édesapja is ott kaphatta el a vírust, de senki nem kért bocsánatot.
Kilenc beteg is koronavírusos lett a Szent Borbála Kórházban.
Újabb egészségügyi dolgozó koronavírustesztje lett pozitív a tatabányai kórházban, így már összesen 17 fertőzöttről tudni. Többen karanténba kerültek. Kiderült, betegek is megfertőződtek, de az ő számukat nem közölték. A szerkesztőségünket megkereső Zsolt attól tart, a dialízisre szoruló 86 éves édesanyja is elkapta a vírust, akit pénteken szállítottak be a kórházba.
Az ott dolgozó 27 kórházi munkatársat letesztelték.
Az eset még az előző héten történt.
A tatabányai Szent Borbála Kórházban nem kis időbe telik, mire az ember fogszabályzóhoz jut. Egész pontosan 3-4 évbe.
Petíció indult a tatabányai anyák kezdeményezésére azért, hogy a Szent Borbála Kórház vezetősége tegyen valamit az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán tapasztalható orvoshiány ellen. Az ott dolgozók túlterheltek, a kismamák attól félnek, hogy ők is lelépnek. A kórház főigazgatója szerint hónapok óta keresik az utánpótlást, egyelőre hiába.
Belső vizsgálatot folytattak le a tatabányai Szent Borbála Kórházban azt követően, hogy egy beteg szerint húsevő baktérium támadta meg a kórházban – írta a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal. A vizsgálat végül nem állapított meg szakmai szabályszegést.